Budapesten született 1933-ban. Hárman voltak testvérek. Édesapja elismert építész volt, nevéhez fűződik nemcsak a budavári Nagyboldogasszony, közismert nevén Mátyás templom felújítása, hanem a krisztinavárosi templom bővítése is, amelynek során a templomhajót keresztben kettévágták, az oltárrészt hátrébb tolták, majd a keletkezett rést beépítették.
Ezek után nem csoda, hogy mindkét fiú az építőipar felé fordult, ahol mindketten a felvonóiparban szereztek elévülhetetlen érdemeket.
Közvetlen családja is az építőiparhoz kötötte. Felesége, Emese, az UVATERV-ben volt irányító-tervező mérnök, két gyermekük közül fia építész-, és épület villamosmérnök lett, aki édesapja nyomdokain ma is a felvonóiparban dolgozik.
Máriusz általános és középiskolai tanulmányait a terror és a háború évei alatt nehéz körülmények között folytatta, de a család anyagilag lehetetlen helyzetbe került, ezért tanulmányait meg kellett szakítania és munkába kellett állnia. Szakképzettség hiányában csak építőipari segédmunkásként tudott elhelyezkedni. Utolsó kőműves munkahelyén ismerkedett meg két felvonószerelővel, akik hívták, menjen hozzájuk dolgozni. Így került a felvonó-szakmába. Első felvonós munkahelye a Felvonójavító Nemzeti Vállalat volt. Először a szállító brigádba, majd szerelő mellé helyezték el, és csak ezután a betanulási időszak után került a tervezési osztályra. Hányattatásai ellenére a Dolgozók Gimnáziumában végül sikeresen leérettségizett. 1953-ban kezdte meg a kötelező hároméves sorkatonai szolgálatát. Rajztudásának köszönhetően mindig tudott irodai munkát, rajzolói, írnoki beosztást szerezni. Katonai szolgálatát Budapesten és Nagyorosziban töltötte. Végül csak 38 hónap után szerelhetett le.
Mivel x-es, azaz polgári származású volt, így akkor egyetemi tanulmányokról szó sem lehetett. Visszatért vállalatához dolgozni, és többszöri próbálkozás után, a forradalom utáni helyzet konszolidálódásának köszönhetően bejutott a Budapesti Műszaki Egyetemre, ahol a Gépészmérnöki Kar Erőgépész Ágazatán 1965-ben diplomázott, sőt később óraadó is lett.
A Fővárosi Felvonójavító Vállalatnál végigjárta a ranglétrát. 1965-től műszaki vezetőként már a gyár tervezési és fejlesztési osztályát vezette.
1969-ben kapott megbízást a Építésügyi Minőség-ellenőrző Intézet Felvonóvizsgáló Állomásának a vezetésére. Az Állomás alapvető feladata volt az ország összes felvonójának és mozgólépcsőjének rendszeres biztonságtechnikai felülvizsgálata, évi 3-4 alkalommal.1992-ben az ÉMI és a német TÜV Bayern vegyes vállalatot hozott létre ÉMI-TÜV Bayern néven ,melynek 1999-ig igazgatójaként, majd 2015 év végéig főtanácsadójaként tevékenykedett. Egészen 90 éves koráig dolgozott aktívan.
Máriusz rendszerető és jóindulatú főnök volt, megkövetelte a szisztematikus és lelkiismeretes munkát. Egy berendezés éves ellenőrzése el nem maradhatott, s ha mégis, az nem maradt következmények nélkül. Ennek a szigorú csapatmunkának meg is lett az eredménye. Amíg a 70-es évek elején még évi 3-4 halálos utasbaleset következett be, a 90-es évekre a súlyos utasbalesetek megszűntek, halálos pedig évtizedek óta nem fordult elő. Ez alapvetően az ő érdeme.
Közben nemcsak hazai, hanem német biztonságtechnikai vizsgát is tett, ami feljogosította arra, hogy típusvizsgálatokat is végezhetett részben saját fejlesztésű laboratóriumában Szentendrén, részben külföldön is: Oránban, Kínában, Németországban, Malajziában, stb. Ezzel bekapcsolódott a nemzetközi felvonós életbe, de ugyanakkor aktív volt a hazai szakmai szervezetek munkájában is. Részt vett a nemzetközi szabványosításban, több nemzetközi biztonságtechnikai szabvány és szakirodalom is nevéhez köthető. Rendszeresen publikált hazai és külföldi szaklapokban. Az USA Elevator World kelet-európai tudósítójának szerepét is ő töltötte be. Alapító tagja volt az Elektrotechnikai Egyesületben 1968-ban létrejött felvonó munkabizottságnak, majd a Magyar Mérnöki Kamarának, ahol az Anyagmozgató gépek Építőgépek és Felvonók tagozatban 16 évig elnökségi tagságot is viselt 2005-2021 között. Munkásságáért már 2008-ban „dr. Sváb János életműdíjat” kapott.
Oktatói tevékenységét 1965-től 1992-ig a BME Emelőgép majd Építő- és Anyagmozgató Gépek Tanszékén gyakorlat vezetőként, illetve óraadó tanárként végezte. 1970-től Államvizsga bizottság tagjaként, majd elnökeként vizsgáztatott. 1973-tól a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola, mostani nevén Janus Pannonius Tudományegyetem villamosmérnöki karának államvizsgáit vezette. 1973 óta a Felvonószakértői Vizsgabizottság tagja és 2012-ben felvételt nyert az Államvizsga-bizottsági Elnökök névjegyzékébe, felvonó témában.
Egész életében szűkebb és tágabb családjáért élt. Több, mint egy évtizedig színvonalasan vezette a felvonósok nyugdíjas klubját, kortársai osztatlan örömére. Imádta a szakmáját. Haláláról így értesített minket Martina lánya: ”A mai napon Apu felszállt a leghosszabb mozgólépcsőre és véglegesen felment a felhők fölé. Mostantól onnan néz le ránk”.
Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!
Budapest, 2025. április 8. Némethy Zoltán
